Sárkányhajózni voltunk

A 3 10-es évfolyam együtt ment sárkányhajózni a Dunára. A hajókban húszan fértünk el, egy-egy segítő jött velünk. Kaptunk mentőmellényt, és gyors ismertetőt is tartottak az evezésről, hogyan kell fogni a lapátot, hogy kell helyesen evezni.
Biztonságosan szálltunk be a hajóba, kettesével soronként. Nem én voltam az egyetlen, aki félt, de a sárkányhajó az egyik legbiztonságosabb hajó, így kicsit megnyugodtam. Evezés közben voltak pihenők, ilyenkor tudtunk nézelődni.
Ez egy olyan élmény volt, amit nem szabad kihagyni, és mindenféleképpen érdemes legalább egyszer kipróbálni a sárkányhajózást!
Tresz Klarissza 10. C