Beszámoló lengyelországi utunkról

Krakkó – Auschwitz, 2017. április 1-2.

IMG_5793

Az ISZTI középiskola tanulói tavaly októberében részt vettek egy 1956-os emlékversenyen. Mivel szépen teljesítetett 12 fős csapatunk, ezért részt vehettünk egy 2 napos lengyelországi utazáson. A lengyel – magyar barátság jegyében, illetve a közös múlt révén (pl. 1956-os események), adott volt, hogy Lengyelországba utazunk. Leszámítva a hosszú buszozást, nagyon aktívan töltöttük el az időt. Első nap – egy finom ebéd után – krakkói városnézés következett. A magyar társaság 40 fővel érkezett, az ISZTI-sek külön csoportot alkotva járta be Krakkó városát. Vezetésemmel nem csak az óváros gyönyörű helyeit jártuk be, de a közel 800 ezres város egyéb látnivalóit is megtekintettük. Monumentális templomok, tiszta terek, kedves emberek fogadtak minket, természetesen találkoztunk magyar vonatkozású dolgokkal is. A piacon árultak magyar kürtöskalácsot, illetve a Fő utcában a Balaton étterem várta a vendégeket. Mi a szálláson vacsoráztunk, majd belekóstoltunk a nyüzsgő, szombat esti hangulatba, ahol számos helyivel, vidám fiatalokkal találkoztunk. Viszont a vasárnapi, korai kelés miatt, hamar visszatértünk a szállásunkra.

IMG_5792A 2. napon Auschwitz következett. Sajnos itt pusztult el 437 ezer magyar állampolgár, akinek annyi „bűne” volt, hogy zsidónak született. Idegenvezetőnk, Anna nagyon pontos adatokkal szolgált, széleskörű tájékoztatással elevenítette fel az eseményeket. Auschwitz egy hatalmas komplexum, a náci Németország nagy gondot fordított a zsidóság tömeges elpusztításra. A diákok csendben, megdöbbenve nézték a látottakat. A kivégzőhelyet, a szűk cellákat, a mázsányi levágott, női hajat, illetve a zsidó nők és férfiak fotóit. Rengeteg magyar emlékkel találkoztunk, köztük magyar feliratú tárgyakkal, sőt, még egy szegedi papucs is piroslott a több ezer cipő között. Végül meglátogattuk azt a hatalmas területet, ahol a magyar és a többi nemzet zsidósága megérkezett, és a marhavagonokból kiválogatták őket. Szomorúan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza. Utunk vége felé, közös énekléssel zártuk kirándulásunkat, a Budapest tábla látványa mindenkit jókedvre derített. Elmondhatom, hogy mindenki számára felejthetetlen 2 nap volt!

  1. április 11.

Bogatin Endre

IMG_5762IMG_5755IMG_5749IMG_5744IMG_5780

IMG_5786IMG_5785

Beszámoló az 1956-os történelmi versenyről

2016. október 19-én, az ISZTI Középiskola is képviselte magát a kerületi, 1956-os emlékversenyen. A 13 fős csapatot busszal vitték ki az Újköztemetőbe, ahol az ’56-os hősök parcellái között zajlott a verseny. Aktív, közös munkával gyorsan befejeztük a feladatok megoldását, nagyon sok új információval gazdagodva. 2016. október 27-én, a Polgármesteri Hivatalban megtartott eredményhirdetésen derült ki, hogy a résztvevő 10 csapat közül az ISZTI végzett a 3. helyen. Nyereményünk egy tavaszi, kétnapos utazás Lengyelországba.
Csapatunk tagjai:

Adorján Alexa                    9/C

Csiszér Fanni                       9/B

Fogarasi Nikolett               12/C

Göbölösi Dániel                 12/A

Gyurcsik Anna                    9/B

Kapitány Zsolt                    9/C

Kozák Larissza                    9/C

Márkus Alexandra            9/C

György-Ambrus Botond  9/B

Otolec Gréta                       9/B

Pintér Rajmund                 12/C

Pregun Martin                   9/B

Kísérő tanár: Bogatin Endre